Mily hirtelen csönd a zajos világban.
Az angyal elrepül.
Nem leszek a számkivető halálban
sem ilyen egyedül.
Mert néma szájjal a remény is elhagy,
felszáll és ellebeg.
Hallgatom, ahogy itt-ott még szavalnak.
Lehajtom fejemet.
Mi néked szeretőd, házad, a szépen
fülelő csecsemő,
ki él helyetted is majd: az volt nékem
a gügyögő jövő.
Én hagytam el, vagy ő hagyott faképnél?
Keresse az, akit
a magyarázat a kudarcok végén
vigasztal még – vakít!
Én az vagyok, ki hajdanában voltam,
a sort-álló szegény.
Hány éjet vártam. S elfogyott a boltban,
előttem a kenyér.
Itt állok. Hány éj telt azóta már el?
Lassan továbbmegyek.
A hírt arcomra esztendők írták fel.
Ne is kérdezzetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Üzenetek