Ünneplés az Írószövetségben

 A Magyar Írószövetség november 19-én hétfőn 17 órai kezdettel emlékezik meg Illyés Gyula születésének 110. évfordulójáról.
 Az est házigazdája Vasy Géza, közreműködik Szabó András. Előadást tart Ágh István, Csontos János, Dobozi Eszter és Szentmártoni János.
Helyszín: A Magyar Írószövetség díszterme (1062 Budapest, Bajza utca 18. I. em.)

A meghívó a Magyar Írószövetség honlapján is megtekinthető:
http://www.iroszovetseg.hu/illyes/index.html

Latinovits 81

Idén szeptember 9-én lenne 81 éves Latinovits Zoltán. A színészkirály évfordulóját országszerte számos esemény, rendezvény, kiadvány és cikk ünnepli. Minthogy Latinovits és Illyés munkássága több ponton is érinti egymást, úgy gondoltuk, érdemes dióhéjban összegyűjteni a legfontosabb kapcsolódási pontokat, hogy az emlékezéshez mi is hozzátehessük a magunk részét.

Latinovits mint Pierre Amiel és Ruttkai mint Corba a Tisztákban

Latinovits az évek során két Illyés-drámában kapott jelentős szerepet. Először 1970-ben a Vígszínházban játszotta a Tiszták című tragédiában Pierre-Amiel pápai legátus szerepét, s ugyanebben az előadásban Corba szerepét Ruttkai Éva vitte. Az erőszak és az erőszak tagadásának küzdelmét, a közösség fennmaradásért, önazonosságért, a hit és meggyőződés védelméért vívott harcát középpontba állító, az aktuális politikai helyzettel félreérthetetlen párhuzamokat mutató drámában azonban nem szerepelhetett sokáig. November 5-én a színház vezetése leváltotta a szerepről, az előző esti Tiszták előadás „veszélyeztetéséért”. Ez az esemény lehetett az egyik oka nem sokkal később a Vígszínházzal való végleges szakításának is. Ezt követően Latinovits 1972-ben immár a Veszprémi színházban alakította bravúrosan a Különc című Illyés-drámában Teleki Lászlót (Telekiről és a Különcről egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk).

A fent említett két dráma mellett Latinovits Zoltán mint elsőrangú költőink verseinek tolmácsolója teremtett új, átütő erejű előadói stílust. Értelmező, elemző, ugyanakkor a művet minden mélységében és rezdülésében átélő előadóként értelmezte újra költészetünk remekeit, köztük Illyés Gyula számos jelentős versét, mint az Óda a törvényhozóhoz, Nem volt elég, Bartók, A magánszorgalmú kutyák... 

Illyés egy ízben így nyilatkozott alakításról:  „Latinovits mondta el egyszer jelenlétemben az Örök művek világa című versemet. Akkor én már-már elfelejtettem, nem tartottam jelentékenynek. De ahogy ő elmondta, akkor értettem meg szinte magam is, mi is van abban a versben."

Ez a kettőjük között érezhető kölcsönös tisztelet és figyelem annak a bizonyítéka is, hogy alkotó és előadó kapcsolata nem egyszerű és egyirányú, hiszen a kivételes tehetség befogadói, értelmezői nézőpontja hatással lehet magára a szerőzre is. 

Illyés és Latinovits kapcsolatáról bővebben szól Ablonczy László „A sakál dalol s a pacsirták vonítanak” című tanulmánya az Új Horizont folyóirat 2001/3. számában.

http://www.pikk.hu/ujhorizont/2001_3/24.html

109 éves lenne

Százkilenc éve, 1902. november másodikán

született Illyés Gyula a Tolna megyei Felső- 

rácegrespusztán. Születése napjának később 

versben állított emléket, s most mi is ezzel 

a költeménnyel emlékezünk.

(Kép: "Ebben a szobában született Illyés Gyula". 
Illyés Gyula élete képekben. Gondolat, 1982, 8. oldal)

Egy sápadt nő egy kis szobában...

     Nem volt riadalom a pusztán,
amikor megszülettem én
váratlanul, hivatlanul tán
halottak estelén,
     novemberben, halottak napján,
gyertyagyújtáskor, amidőn
fejfák tövén a puszta népe
künn térdepelt a dombtetőn,
     harangszókor, mikor a szomszéd
falvak magas sírkertjei
hirtelen testvér-őrtüzekként
elkezdtek fényleni.
     A völgyben egy kis házban akkor
szédült nehéz kínra anyánk.
Elképzelem a téli tájat
és azt az éjszakát:
     egy sápadt nő egy kis szobában
s körül a komor hegytetők
ormán villogó koronákként
lobogó temetők.
     Körül a halál diadalma,
gyertyás, kisértő ünnepély
és lent egy váratlan sikoltás
a párás völgy ölén.
     Fönt sírás, tompa jaj, harangszó
és lentről a völgy, mint meleg
tenyér fölnyújt vigaszul egy csöpp
sikongó életet.

Ötvenöt éve történt

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz”-ban,
„tűz”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hirekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
éppoly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél

tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

húnyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
ez égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,


ő les, hiába futnál,
fogoly vagy,
s egyben foglár;
dohányod zamatába,

ruháid anyagába,beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.