Csuklómra csatoltam naponta én is
karóra-bilincsemet: jó, megyek,
merre pórázán gyors időm vezet,
– annak enged a világmindenség is!
Rész voltam, bú- és gondtalan. De mégis
este felé, hogy éreztem: feléd visz
megint az út s megint elérkezett,
hogy órát, tárcát, ruhát letegyek:
be boldog voltam! Nem a világ engem:
én vittem őt megszárnyasult szivemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Üzenetek